Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben – Pesti Riporter 2020.11.26.

Veszélyes baloldali semmittevés, eredménylopás és látványpolitizálás a II. kerületben - Pesti Riporter

Az e heti Pesti Riporter a II. kerületbe látogatott, ahol Őrsi Gergely, szocialista polgármester az úr immár több mint egy éve. Őrsi profi Facebook-politikus, Karácsony Gergely mintájára építi a saját imázsát, naponta többször simogat fát, szed fel műfüvet, miközben az előző kerületvezetés projektjeit saját eredményként tünteti fel. A Pesti Riporter már meg sem lepődött, amikor szembesült azzal a ténnyel, hogy az előző, fideszes városvezetés által megszervezett és elindított utcatakarítási akciót is lenyúlták Őrsiék, amelyet természetesen a polgármester letagadott kameránk előtt, a bizonyítékok azonban ellene tanúskodnak. A II. kerület felszínén minden csillog és villog, de valódi munka egy éve nem folyik; azóta, amióta hatalomra került a szivárványkoalíció, a Láng Zsolt által vezetett kerület eredményeit pedig évekig biztos nem tudja a sajátjaként beállítani a szocialista polgármester. Sokak számára azonban ez még nem látható a kerületben, ahogy azt sem veszik észre, hogy az átláthatóságért és közpénzek tisztaságáért hangosan vinnyogó baloldali vezetés csak nemrég 35 millió forinttal lepte meg a “független” Átrium színházat. Most nem villant meg az üvegzseb, de Őrsi legalább másban is jó, hiszen óvodás gyermekeknek akart melegpropagandát felolvasni, az eseményből azonban végül kihátrált, miután több mint nyolcvanezren aláírták az ellene tiltakozó petíciót. Stábunk természetesen ezzel is szembesítette a polgármestert, aki azonban terelt, menekül és zavaros válaszában végül ő oktatta ki a nagyvilágot abból, hogy a politika bizony nem az óvodába való. Őrsi vajon odaillik a II. kerület polgármesteri székébe? A Pesti Riporter minden héten lecsap a budapesti baloldali kerületvezetések sunyi és álságos ügyeire, nézzétek minden szombaton 20 óra 30-kor a Pesti TV-n!

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Play All Replay Playlist Replay Track Shuffle Playlist Hide picture