Exkluzív: Hűtlen kezelés, valamint gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészességgel jelentette fel Dobrev Klárát Budai Gyula 2021.01.27.

Exkluzív: Hűtlen kezelés, valamint gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészességgel jelentette fel Dobrev Klárát Budai Gyula.mp4

Hűtlen kezelés, különösen jelentős értékre elkövetett gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészesség gyanújával tett feljelentést az ALTUS kölcsönök kapcsán a Legfőbb Ügyészégen Budai Gyula. A politikus a PestiSrácok.hu-nK azt mondta, megunta a hatóságok teszetoszaságát az ügyben, hiszen évek óta a nyomozók rendelkezésére áll nem csak Nemzeti Bank álláspontja a jogosulatlan pénzügyi tevékenységről, Dobrev Klára vallomása is, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az ALTUS akkori vezetője, most európai parlamenti képviselő Czeglédy Csaba kérésére nem a kölcsönszerződésben szereplő, hanem egy másik cég, a Human Operator Service Kft számlájára utaltak egy 35 milliós kölcsönt. Erre azért került sor, mert Czeglédy munkaerő kölcsönző cége ellen egy hónappal azelőtt végrehajtás indult és bankszámláit zárolták. A történet pikantériája, hogy a kölcsönszerződést Czeglédy és Dobrev írták alá. Czeglédy esetében a fentiek miatt már vádat is emeltek, a cselekmény az ellene folyamatban lévő büntetőügyben a vád része, Dobrev Klárát, aki lehetővé tette a vád szerinti különösen jelentős értékre elkövetett csalást felelősségre sem vonták – mondta Budai Gyula.

Az elmúlt napokban több Facebook posztban is foglalkozott Budai Gyula Gyurcsány családi cége Czeglédy Csabának nyújtott kölcsöneivel. Előbb a kölcsönszerződéseket mutatta be és arra a furcsaságra mutatott rá, hogy teljesen eltérő kamatozással kölcsönöztek, négyszer egymás után, gyakorlatilag üzletszerűen. Mindezt úgy, hogy az ALTUS-nak nem volt a nemzeti Banktól engedélye semmilyen pénzügyi tevékenységre.

Majd a Dobrev Klára Czeglédy büntetőügyében született tanúvallomásában szúrta ki, hogy a negyedik 35 milliós kölcsönt nem a szerződés szerint a Human Operator Zrt számlájára, hanem egy másik számlaszámra utalták át. Amikor a nyomozó megkérdezte mi volt ennek az oka, először a könyvelőre akarta tolni a felelősséget azzal, hogy nem személyesen utalta el a pénzt, majd azt mondta, végül is azért arra a számlára utaltak, mert a Csaba így kérte.

Budai Gyula a PestiSrácoknak adott exkluzív interjúban kifejtette, egyértelműen felmerül a különösen jelentős értékre elkövetett gazdasági csalásban van bűnrészesség, illetve fedezetelvonás. az történt, hogy egy kifizetetlen üzletrész miatt egy hónappal a negyedik kölcsön folyósítása előtt végrehajtást rendeltek el a Human Operator Zrt. ellen és minden pénzforgalmi számláját zárolták. Ha arra a számlára utalnak az összeget azonnal át kellett volna vezesse a pénzintézet a végrehajtó számlájára. Czeglédy Csaba, akit meg is vádoltak ennek kapcsán gazdasági csalással, közreműködők nélkül nem tudta volna elkövetni a bűncselekményt. Azaz Dobrev Klárának, mint a kölcsönszerződést aláíró ALTUS vezetőnek a közreműködése a bűncselekmény eszközcselekménye.

Budai Gyula emlékeztetett, hogy közel három éve fordult a jegybank pénzügyi felügyeletéhez az ALTUS kölcsönök kapcsán, akik meg is állapították a szabályszegést, és meg is büntették Gyurcsányék cégét, ugyanis semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek pénzügyi tevékenységhez. Az ALTUS ráadásul nem csak Czeglédy cégének, hanem magánszemélyeknek és a Demokratikus Koalíciónak is kölcsönzött. Dobrev Klára a Nemzeti Banknak írt levelében ezt azzal indokolta, nem bíznak a maffiállam által irányított bankok rendszerében.

A jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt hiába a jegybanki elmarasztalás, három éve nem történik büntetőjogi felelősségre vonás. Az ügy azóta csak hízott. Előbb a Budai Gyula elleni perekben majd most Deutsch Tamás elleni perben mondta ki jogerősen a bíróság, hogy nem állítottak valótlant, amikor arra tettek utalást, hogy mivel az ALTUS 1,5 milliárd forint értékű uniós támogatást kapott, az is felmerül, hogy a kölcsönöket ebből a forrásból nyújtották. Az pedig hűtlen kezelés. Mindehhez jön most a gazdasági csalásban való bűnrészesség lehetősége.

Budai Gyula a mindezt alátámasztó okiratokat átadta a Legfőbb Ügyészségnek.

Kérdésünkre a volt elszámoltatási kormánybiztos arról is beszélt, sokan őt vonják kérdőre, miért nem sikerült végigvinni az elszámoltatást, miért úszhatták meg számos esetben a nemzeti vagyont kijátszó baloldali magas rangú politikusok. Mint mondta, ők minden esetben, ahol felmerült a bűncselekmény gyanúja elvégezték a vizsgálatot, megtették a feljelentéseket, átadták a vizsgálatok iratait, de számos esetben  szüntették meg a büntetőeljárást vagy mentették fel bizonyíték hiányában az érintetteket.

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Play All Replay Playlist Replay Track Shuffle Playlist Hide picture