Politikai Hobbista Náksi Attilával- Biden még Karácsonynál is szebb férfi 2021.01.27.
Újra szerelmes lett a haladó sajtó, pedig tavaly még úgy vélték, nem lennének képesek politikust annyira szeretni, amennyire Karácsony Gergelyt szeretik. Erre belépett az ajtón Joe Biden. A Politikai Hobbista persze nem csak a cselédsajtóval foglalkozott, hanem a filmiparral is, ezúttal a Homeland című Netflix-sorozat kései évadjainak Magyarország-ellenes gyűlölködését elemezte. A Jakab-robot pedig közben behozta a krumplit, hogy cserébe meghallgassa, van-e olyan elmebeteg, aki nem áll kényszergyógykezelés alatt. Jakabbal szemben Biden viszont elsöprő lendülettel állt neki valóra váltani mindazt, amit korábban összeesküvés-elméletnek és álhírnek titulált a baloldal. Vagyis első elnöki rendeletei a bevándoroltatás felpörgetésére és az illegális migránsok szavazati jogának biztosítására irányultak.
A második félidőben Náksi Attila, az Éjjel soha nem érhet véget kezdetű focihimnusz alkotója ült be a győzikefotelbe,, és nem csak róla, a DJ-kről és a zenéről, hanem főleg a koronavírus járvány által a szórakoztatóiparnak okozott károkról esett szó a beszélgetésben.
Kapcsolódó videók
Politikai Hobbista – Stadionok és hidak
Időközi hazaárulások a Romentum Mozgalomnál – Politikai hobbista
Bedurrantottuk a Fegyőr-generátort – Politikai hobbista 2020.09.30.
Politikai hobbista – A környezetvédelmi képmutatástól a közbizonytalanságig 2020.10.03
Politikai Hobbista – A köztársaság eszméletlensége 2020.10.19.
Politikai Hobbista Krekó Péterrel – Ki ébreszt bizalmatlanságot a vakcina ellen? 2021.01.08.
Politikai Hobbista Kötter Tamással- Elszámolta magát a primitív Jobbiktól szavazókat remélő belpesti értelmiség 2021.01.18.
Politikai Hobbista Dr. Belső Nóra pszichiáterrel – Tényleg zakkantabbak ma az emberek, mint régen? 2021.01.31.








