Karácsony Gergely akaratlanul leleplezte semmittevő helyettesét, miután az lemondott tisztségéről – Karanténvlog 2020.11.29.
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes lemondásáról vendégükkel, Neugebauer Viktorral, a Fidesz balatonszemesi elnökével, hiszen Karácsony embere milliós fizetés mellett jóformán semmit sem csinált egy év alatt, mégis fényezi magát távozását követően. Egyre komolyabbak a gondok Budapesten, a Karanténvlog pedig visszanyúlt 101 évet a főváros életében, amikor Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén vonult Budapestre. A kommunisták és a jelenlegi baloldal történelmi hazugsága, hogy még mindig fasisztázzák és nácizzák Horthyt, köztük Karácsony Gergely is, aki a hatvanas évek retorikájában átkozta a kormányzót. Karácsonyék talán szándékosan felejtik el, hogy Horthy volt az, aki megmentette a budapesti zsidókat és amíg lehetett távol tartotta hazánkat a háború rémségeitől. A műsorban az ellenzék parlamenti vircsaftja is szóba került, hiszen Bangóné és Harangozó is hozta a formáját, de nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki szerinte tízmillió magyar áll szemben Orbán Viktorral, aki megfosztja a magyarokat az EU-s pénzektől. A hergelő demagógia ismét győzedelmeskedett a józan ész felett, a momentumus európai parlameni képviselő pedig nem hazudtolta meg magát. A srácok foglalkoztak Zuglóval is, hiszen a Pesti Riporter ezen a héten a XIV. kerületben forgatott, ahol a szocialista Horváth Csaba regnálása alatt még mélyebbre süllyedt az egykor nyugodt polgári környék. Karácsonyék az átláthatósággal kampányoltak, de kiderült, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. a 2020-as évben egyetlen szerződést sem tett nyilvánossá, így az amúgy is káoszos Zugló még sötétebb oldalát mutatja, miközben a kerületet valójában Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője irányítja. Végül szóba kerültek az elvileg mindig precíz németek is, akik több ezren tüntettek a járványügyi szigorítások miatt. Vajon ezt a nyugat-euerópai példát is örömmel majmolná a magyar ellenzék? Pörgős egy óra volt ez is, jövő héten ismét Karanténvlog a Pesti TV-n!
Kapcsolódó videók
Az MSZP szerint tisztességtelen a választás, ha nem ők nyernek. 2020.10.09.
Dobrev a kormány helyett is vigyázott a magyar népre az utóbbi egy évben (Karanténvlog) 2020.10.16
Dobrev a kormány helyett is vigyázott a magyar népre az elmúlt egy évben 2020.10.16.
Niedermüller mohó DK-s törpje túl mélyre bányászott Erzsébetvárosban (Karantén-vlog) 2020.10.23
1956 üzenete örök, csak az ellenzék nem érti meg! 2020.10.23.
Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? 2020.11.06.
Nyugat-európai mindennapok: félmeztelen migráns zaklatta a misét tartó papot 2020.11.13
Kommunista rémtettek a Gulágon, hazugságokat károgó Varju László és Fegyőr fekete karácsonya – Karanténvlog 2020.11.27.








