Brutális leszámolásra készül a szélsőbal 2022-ben
A mai Karanténvlog foglalkozik az Országgyűlésben lezajlott újabb komoly balhéval, hiszen a felelős magyar ellenzék ismét nem fért a bőrébe. A pár perc hírnévért bármire képes, lassan szimpatizáns nélküli pártot kisnyilas vezérként irányító Jakab Péter olyan hangnemben beszélt, hogy Kövér László levezető elnök megvonta tőle a szót. Rajta is túltett Gyurcsány Ferenc, a mitomániás szemkilövető, aki bukásról, gőgről és felfuvalkodottságról delirált, őt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője rendezte le keresetlen szavakkal. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd ma is szókimondóan, néha felfortyanva, néha pedig jókat nevetve figurázta ki a baloldal nagy tálentumait, köztük a koronavírust koronáriának, azaz szívkoszorúérnek nevező mohácsi szocialistát, vagy a jakobinus tisztogatásra áhítozó, az ELTE jogi karán tanító Fleck Zoltánt. Természetesen a sorból nem maradhatott ki az emberarcúnak szánt, mégis munkásőrként viselkedő DK-s öregúr sem, aki megmondta a frankót a 2022-es választásról is.
Kapcsolódó videók
Kíméletlen hajsza a hülyeség ellen – indul a Karanténvlog
Emberarcúnak szánt munkásőr kinézetű idős úr lázítja a népet a Fidesz ellen a DK ösztönző videójában – Karanténvlog
Fekete-Győr kijelentette: vállalja a felelősséget tetteiért – mintegy tíz másodpercig tartott (Karantén-vlog) 2020.10.02
Fegyőr tíz egész másodpercig vállalta a felelősséget tetteiért 2020.10.02.
Az MSZP szerint tisztességtelen az a választás, ahol nem ők nyernek – Karanténvlog 2020.10.09
Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály – alakulóban a francia kalifátus? 2020.10.31
Csaltak vagy nem csaltak az amerikai választásokon? Beleszállt az 1956-os pesti srácokba a Totalcar volt főszerkesztője (Karantén-vlog) 2020.11.26.
Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? 2020.11.06.








