A rezsicsökkentéstől a „bűnös délig”, avagy a BLM szoborrongálása és a fekete rasszizmus 2021.12.28.
A Pesti Riporter keddi adásnak első vendége Szalai Piroska, a KINCS munkaerőpiaci szakértője volt. Kiderült, hogy míg Magyarországon 2011 óta be vannak fagyasztva a rezsiárak, addig például Németországban a gáz ára háromszorosa, Finnországban pedig hatszorosa, mint hazánkban. Persze a baloldalnak ez is fáj és Márki-Zay Péter hetek óta ostobaságnak nevezi a rezsicsökkentést, holott annak köszönhetően egy család kasszájában évi átlag 300.000 forint marad.
A második blokkban Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa beszélt az új könyvéről, amelyben az amerikai délről ír, „Az amerikai dél, régi rend az új világban” címmel. Érdekes párhuzamokat talált az amerikai dél és Közép-Európa között, például a konzervatív gondolkodás. Sőt az is közös, hogy a liberális „északiak”, „nyugatiak” lenéznek minket. A WOKE mozgalom pedig még mindig rasszistának és visszamaradottaknak tartja a déli államokat. A BLM szoborrombolása is a déli politikusok és hadvezérek szobrait találta meg elsőként. A balliberális oldal át akarja írni a történelmet.
Harmadik blokkunk vendége Frivalszky Edit, az Emberi Méltóság Központ vezetője volt. Nyugat–Europában demográfia tél van, nagyon visszaesett a születések aránya. Ez igazából nem új jelenség, hanem évtizedekkel ezelőtt elkezdődött. Ferenc Pápa is beszédet intézett a hívőkhöz, hogy több gyermeket kell vállalniuk. Szerencsére Magyarországon megugrott a születések aránya. Az abortusszal kapcsolatban elmondta, hogy Európában minden negyedik megfogant élet nem születik meg.
Kapcsolódó videók
Leállt az orvosi rendelés? A DK-t polgármestert jobban zavarja a sajtó- Pesti Riporter 2021.02.20.
Tovább folytatódik Pikó ámokfutása Józsefvárosban, soron kívüli vakcinaosztás a Pesti úti Idősotthonban – Pesti Riporter 2021.02.27.
Budai Gyula országgyűlési képviselővel elemeztük ki a Czeglédy ügyét. 2021.03.02.
Dömötör Csaba a vakcinabeszerzésekről, az oltásszabotáló DK-s orvosról és Dobrevről a Pesti Riporterben Dömötör Csaba a vakcinabeszerzésről
Ujhelyi István: A jobbik már megváltozott! 2021.03.10.
Fekete-Győr miniszterelnök-jelöltsége, az ellenzék oltásellenessége és oltáskövetelése – Fekete-Győr András, Boros Bánk Levente és Dezse Balázs a Pesti Riporterben 2021.03.29.
A feltámadás jelentősége, a keresztényüldözés mértéke, a COVID utáni lábadozás – Földvári Tibor, Vágvölgyi Gergely, Aradszki András a Pesti riporterben 2021.04.05.
A baloldal ismét fűti a kedélyeket – Kovács Zoltán, Tessely Zoltán és Varga Ádám a Pesti Riporterben 2021.05.04.








