“Azt sem tudták, hol vannak” – így sértegette a Békemeneten részt vevő százezreket a “jobboldali” Márki-Zay 2021.10.29.
A Karanténvlog ismét Szabó Gergővel a műsorvezetői székben futott neki a péntek estének a Pesti TV-n. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek mellett a péntek esti meghívott Lévai István Zoltán választókerületi elnök és a XVIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője volt. A srácok gyorsan belelendültek, hiszen csak úgy sorjáztak az érdekes és meghökkentő témák, hiszen a Fővárosi Közgyűlés mellett a DK-s hazugsággyár újabb mesteri öngólja is szóba került. Lévai István Zoltán kifejtette, hogy a XVIII. kerületben is egymásnak esett a baloldal, hiszen Szaniszló Sándor, a MSZP-ből a DK-ba átigazolt politikus és csapata egymásnak feszült az előválasztás alatt a Kunhalmi Ágnes fémjelezte szocialista tömbbel, egy dologról azonban mindkét tábor elfeledkezett már két éve: ez pedig a kerület fejlesztése, mely teljesen megtorpant. A Karanténvlog kitért Márki-Zay Péter újabb gusztustalanságára, hiszen ismét több százezer embert sértett meg, amikor a Békemenet résztvevőiről azt mondta, azt sem tudják, hogy hol vannak, miközben saját magát kinevettetve hozzátette, hogy a saját ellenzéki rendezvényére az időjárás és a fáradtság miatt nem ment el szinte senki október 23-án. Ezzel a kijelentéssel talán csak annyi az apró probléma, hogy október 23-án verőfényes napsütés volt, de a baloldali kamuhegyek nem véletlenül nőnek az égig. Végül Harangozó Tamás, az agresszív és ostoba szocialista megmondóember Orbán Viktorba kötött bele, miközben a pufajkás, 1956-ban a saját népe ellen felvonuló Horn Gyulát éltette. Nézzétek meg a műsort, ismét szókimondó és pörgős 45 percre számíthattok!
Kapcsolódó videók
A milliárdos Dobrev Klára a közvagyonért aggódott, Nagy Ferótól ő is megkapta a magáét a Karanténvlogban 2021.05.16.
Fegyőrék oktatási terve: Arany János helyett tortakészítő- és sminkkurzust az iskolákba – Karanténvlog Szarvas Szilveszterrel 2021.05.30.
Újbuda romokban: “kultúrmasztit” támogat az egyre mélyebbre süllyedő gyurcsányista polgármester, László Imre (Karantén-vlog) 2021.06.27.
A DK az ötvenes éveket idéző kolhozosításban látja a jövőt, maszturbáló “művészt” támogat a gyurcsányista László Imre a tartalékait felélő Újbudán 2021.06.27.
Meddig gurul a gyógyszer? Bangóné kioktatta a kormányt: szerinte a baloldal a családbarát, Orbánék pedig nyomorba taszították a magyarokat – Ábrahám Robi a Karanténvlogban 2021.07.10.
Dobrev két perc alatt annyit hazudott, mint Gyurcsány az őszödi beszédben – Gyurákovics Andrea a Karanténvlogban 2021.07.26.
Nem csak Szamuely-k, de az Apró Antalok is köztünk élnek – Karanténvlog 2021.08.29.
Jakab Péter bohóckodása lassan kezd fárasztóvá válni – Ennyi pénzért jobb műsort várunk (Karantén-vlog) 2021.09.16.








