A baloldal most Pepét, a bűzborzot törölte ki a világból- Politikai Hobbista Thürmer Gyulával
A nemsokára bemutatásra kerülő Space Jam 2 megfelel a 21. század kihívásainak, tele lesz baloldali üzenettel a társadalmi és faji igazságokról, cserébe néhány karaktert kitöröltek belőle, mert valamelyik neomarxista szarházi hülye sértőnek találta őket. Például Pepét, a franciahalandzsa nyelven beszélő büdös borzot, aki a feministák szerint túl hevesen udvarol egy macskalánynak, ezért el kell törölni.
A komcsik viszont nemcsak el- és kitörölni szeretnek, hanem hazudozni is, főleg, ha újságíróként dolgoznak. A nemlétező Moderna vakcinák után most a felhalmozott, gonoszságból be nem adott oltásokat kérik számon a kormányon, de ez a történetük is egy hazugságon alapult, ezt most a Politico nevű brüsszeli propagandalap találta ki a képzeletbeli bizottsági forrásukra hivatkozva.
A Hobbista kiosztotta az Aranygereblye díjat is, amit ezen a héten a nyitás közben zárni akaró Kunhalmi-Fegyőr páros nyert, megosztva a HVG-vel, mivel a lap pont abban az órában kezdett izgulni a keleti vakcinaszállítások bizonytalansága miatt, amikor leszállt egy repülőgép a Sinopharm termékeivel.
A második félidőben Magyarország utolsó szocialistája, a hercegeket és grófokat megadóztatni akaró Thürmer Gyula ült be a vendégszékbe, hogy Moszkva és Kína nagyszerűségéről meséljen, de nem igazán sikerült meggyőznie a Hobbista csapatát.
Kapcsolódó videók
Politikai Hobbista – Amikor kilóg a nagy vörös brekkencs 2020.10.05.
A baloldal egy dolgot ismer: a megszorítást 2020.10.08.
Poltikai Hobbista – A monitorozás folyamata folyamatban van 2020.10.15.
Politikai Hobbista-Szalóki Ágitól megtudtuk, hogyan lett elege a liberális véleményterrorból 2020.10.20.
Gyurcsány képén 14 év alatt sem lett vékonyabb a bőr-Politikai Hobbista 2020.10.26.
Nekik George Floyd, nekünk Hunyadi János-Politikai Hobbista György Lászlóval 2020.11.19.
Politikai Hobbista az állatorvossal – Szabad-e krumplit tartani lakásban? 2020.11.23.
Politikai Hobbista Gulyás Mártonnal- Melyik gyár bezárásától lesz gazdagabb Magyarország? 2020.12.11.








