POLITIKAI HOBBISTA Kocsis Mátéval – 45 ellenzéki képviselő szerint az apa nem férfi, az anya nem nő 2020.12.15.
Az apa férfi, az anya pedig nő. Ez a gondolat torkán akadt a baloldalnak, és nagyokat krákognak. Csak hogy ez nem egy gondolat, hanem egy tény. Még az ő köreikben sincs olyan, akinek az anyja férfi lett volna.
Az, hogy vannak-e köztük olyan nők, akik valójában férfiak, az már érdekes gondolatkísérlet, legalább olyan megfejthetetlen mint Schrödinger macskája, így a Politikai Hobbista csapata is perceken át boncolta a kérdést.
Az viszont egyikük számára, egyetlen percig sem volt kérdés, hogy a nőknek joguk van eldönteni, hogy a karrier vagy a család a fontosabb. Ezt csak a baloldaliak és a feministák gondolják másképp: szerintük a nő csak akkor ér valamit, ha beszáll a versenybe a férfiakkal.
Ádám ezután alapos és informatív előadást tartott az ukrajnai cigarettacsempészet rejtelmeiről, így talán Legény Zsolt MSZP-s képviselő lebukását is jobban tudjuk értelmezni.
A cigi mellett aztán a pia is szóba került; Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti felszólalásait megtekintve szavaztak a fiúk (és a lány) arról, vajon ásványvíz volt-e Ferenc testvér ásványvízes flakonjában.
A műsor második részében Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csatlakozott a társasághoz, aki ugyan nem tudta cáfolhatatlanul eldönteni az utóbbi kérdést, mert túl messze ül Gyurcsánytól az ülésteremben. Azt viszont elárulta nekünk, hogy Gyurcsányt vagy Jakabot könnyebb utánozni…
Kapcsolódó videók
Hétköznapi csecsszopók nem síelnek – Politikai hobbista
POLITIKAI HOBBISTA – Miből lesz a függetlenobjektív cserebogár? 2020.10.22.
A 4.4 milliós krumpli – Politikai hobbista 2020.10.27
A kecske és a jogállam is megmaradt – Politikai hobbista 2020.10.29
A mátrixban már Kamala Harris az elnök – Politikai hobbista 2020.11.26.
Fikció és valóság a János Kórházban-Politikai Hobbista Dr. Takács Péterrel 2020.11.20.
Politikai Hobbista Gulyás Mártonnal- Melyik gyár bezárásától lesz gazdagabb Magyarország? 2020.12.11.








