Fontos tudnunk, hogy merre tartunk és mi a kötelességünk 2022.05.13.

A május 13-ai Krokodilagyban Fábry Szabolcs és állandó vidékfejlesztői (Nagyné Legény Ildikó, Tóth Zoltán) Papp Jánost , Balatonederics korábbi polgármesterét látták vendégül. Az adásban leginkább a Balaton északi partja került középpontba, azon belül is Balatonedericcsel foglalkoztak. Megnézték, hogy milyen nevezetességeket, látnivalókat rejt a település, valamint a már lemondott polgármester elmesélte, hogy mi késztette erre a döntésre, és milyen politikai harci helyzet alakult ki a magyar tenger nyugati kapujaként is említhető községben. Emellett a jobbágylelkűek foglalkoztak Hadházy Ákossal, aki ahelyett, hogy letette volna az képviselői esküt a Parlamentben, ő egy közterületi fogadóórát, vagyis sajtótájékoztatót tartott az Országház előtt. Ráadásul a krokodilagyak az Országgyűlés alakuló üléséről is beszélgettek, majd meghallgatták, hogy Kövér László hogyan tekint a jobboldali és a baloldali pártok együttműködési lehetőségeire, de témaként említették a korábban Gyurcsánnyal összefogó, most mindent tagadó Jobbik képviselőinek magatartását is. Ezen felül kielemezték, hogy milyen jövőbeli kilátásokat, következtetéseket lehet leszűrni a Lázár János és Márki-Zay Péter között kötött fegyverszünetről. Ebből az adásból sem maradt ki a Krokodilnyelvtan, a Krokod(h)ill és a Krokodilnóta rovat sem.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu