Magyarország megmarad azon az úton, amit eddig járt 2022.04.22.
A Krokodilagy április 22-ei adásában Fábry Szabolcs és vendégei egy kicsit foglalkoztak a húsvéti szokásokkal, így a hollókői locsolkodás hagyományát is felelevenítették. Majd a csíkszeredai ételszentelésbe, valamint Orbán Viktor győzelmi beszédébe is belenéztek a jobbágylelkűek. Elhangzott, hogy a magyarságot az 1000 éves széthúzás tartotta össze, és a jelenben, Közép-Európa attól fél, hogy Orbán Viktor politikája iránytű lehet a többi nemzetnek is. Emellett Václav Klaus, a volt cseh elnök magyar miniszterelnökről tett nyilatkozatát is áttekintették a krokodilagyak. Továbbá hoztak példát arra, hogy egy gyakorlott Fidesz-KDNP-s politikus hogyan teszi helyre a leginkább csupán a korrupciót támogató pécsi polgármestert, és ezzel szemben mutattak példát az ellenzéki politikusok hatalomvágyának igen korai megmutatkozására is. Így Tordai Bence került terítékre, akit keményen bírált az LMS–s Ungár Péter, de a Párbeszéd politikusának terveit Schiffer András is kritizálta. A vidékfejlesztők között Orosz Anna és Jakab Péter jövője is téma volt, illetve belehallgattak a csalódott balliberális fiatalok nyavajgásába, miszerint az április 3-ai országgyűlési választások eredményétől még a mai napig sem tudtak észhez térni. A mostani műsorban is megtöltötték tartalommal a Krokodilnyelvtan, a Krokod(h)ill és a Krokodilnóta rovatot is.
Kapcsolódó videók
Krokodiltoposzok nyomában: Mészáros-, Soros-, LMBTQ-ügy, migráció 2021.06.27.
A kormány megőrzi és megerősíti a vidéki emberek hitét, szabadságát 2021.11.19.
A baloldal minden sikert eltagadna a kormánytól 2021.11.26.
A nemzeti kormány adja a magyarság pozitív jövőképét 2022.02.11.
A kormánynak köszönhetően él és működik a gazdaság, fejlődik Magyarország 2022.02.25.
A jobboldal stabil erőt és összetartozást sugall 2022.03.18.
A magyar kormány kiegyensúlyozott, józan politikát folytat 2022.03.25.
A közösségeink, a magyar vidék, a nemzetünk sorsáról döntünk április 3-án 2022.04.01.








