Széthullóban a hatalomért összebútorozó baloldal, egymást támadják az ellenzékiek a nagy vereség után – Pesti Galeri 2022.04.06.

Kétharmaddal nyert vasárnap az országgyűlési választásokon a Fidesz, de úgy tűnik, hogy az ellenzék számára ez a kijózanító pofon sem volt elég ahhoz, hogy önmagába nézzen. A baloldal siránkozását megtámogatta Brüsszel is, akik teljesen “meglepetésszerűen” megindították a jogállamisági mechanizmust hazánk ellen. A Pesti Galeri többek között ezeket a témákat beszélte ki, kivételesen Szarvas Szilveszter nélkül, aki nem tudott a műsorban részt venni, hiszen Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján vett részt, majd ezt követően bejelentkezett a Pesti Galeri legénységének. A műsorban szóba került a magyar emberek elsöprő akaratának ellenzéki negligálása, hiszen Márki-Zay Péter és csapata nem tudott magába nézni, az elvileg mögötte álló Gyurcsány-Jakab tengely pedig egyből megtámadta a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjét. A vert sereg azonban saját berkein belül sem kíméli egymást, ugyanis Stummer János saját jobbikos pártelnökének, Jakab Péternek címzett keresetlen szavakat a vereséget követően. A srácok nem hagyhatták ki Osváth Zsolti szívszorító vallomását sem, aki nagy bátran kinyilvánította, hogy befejezte politikai útmutatásai csatornáján, melyet azért a bevételek miatt nem szüntet meg. Nézzétek most is a Pesti Galerit, megéri!

 

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu