A nemzet többsége Magyarországra szavazott – Lóránt Károly és Szakály Sándor a Boomerlázadásban 2022.04.04.
Az április 4-ei Boomerlázadás vendége Lóránt Károly közgazdász és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója volt, akik történészi és gazdasági szempontból értékelték a jobboldal győzelmét. Szakály Sándor szerint Orbán Viktor további lehetőséget kapott, hogy folytassa országépítő programját. Egyedül a Kiegyezés korában Tisza Kálmánnak jutott ilyen lehetőség, ami a Monarchia felvirágzását jelentette. Lóránt Károly a stabilitás jelentőségét hangsúlyozta. A közgazdász szerint a fejlett államokhoz való felzárkózás záloga, hogy hosszú ideig ugyanaz a politikai erő irányítsa, vezesse az országot. Amíg a balliberális kormányok lezüllesztették a magyar gazdaságot, eladták a stratégiai ágazatokat, addig az Orbán-kormány elérte, hogy a külföldi függés nagyrészt megszűnjön – visszavásárolta az áron alul eladott nemzeti értékeinket – , és beindította a gazdasági növekedést. Mindkét szakember leszögezte, hogy ennek a konzervatív, keresztény, jobboldali győzelemnek európai kihatásai is lesznek, mert példaként szerepelhet más országok számára, hogy lehet szembeszállni a genderőrülettel és a globalista, nemzeteket felszámoló világfelfogással.
Kapcsolódó videók
Kisterenyei Ervin a Feszty-körkép restaurálásáról 2021.05.26.
Tolcsvay Béla: Legyen úgy mint régen volt! 2021.06.21.
Semmi jó nem sülhet ki abból, ha a politika beleszól a művészetbe – Koltai Lajos, a Nemzet Művésze a Boomerlázadásban 2021.07.24.
Jakabék a mai kor nyilasai – mondja Szalay Károly író 2021.09.06.
Schiffer András a Boomerlázadásban
Az illúziókban élő Pálinkás József a Boomerlázadásban 2021.10.04.
Akik támadják a régi műemléki épületek helyrehozatalát, azok identitás zavarban szenvednek 2021.11.15.
Már megtámadtak bennünket! – Németh Szilárd a Boomerlázadásban 2021.11.22.








