Csibész a pályán – Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda 2021.12.15.

Csibész a pályán – Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda

Csibész a pályán – Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda

A kispályás kézilabdát csak az ’50-es évek végétől játsszák elterjedtebben, ezért a játék kiérlelődése, fejlődése rögtön éles nemzetközi verseny közepette történt. Ebbe a fejlődésbe a magyar kézilabda is beletette a magáét, és ugyan a férfi válogatottunk sokáig csak üldözte az élmezőnyt, a női szakág kezdettől a legjobbak között vitézkedett. A ’80-as években aztán a férfiak vitték a prímet, a rendszerváltás óta pedig az ezredforduló éveiben volt egy erős időszakuk a nőknek, ám mára mindkét fronton kiszorultunk az elitből. A többi csapatsportágunkban is megszokott magyaros kreativitás önmagában már nem elegendő, mert közben a világ sem állt egy helyben. De mit kezdhetünk ezzel az adottságunkkal, segíthet-e visszazárkózni a legjobbak közé, és mi kell még a visszazárkózáshoz? Zsiga Gyulával, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával jártunk utána.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture