Újabb részletek Soros Györgyről, és a jobboldali színházigazgatók helyzete Magyarországon 2021.10.05.
A Pesti riporter október 5-ei adásában Ferkó Dániel először Békés Mártonnal, a XXI. Század Intézet igazgatójával beszélgetett A Nagy Terv- A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában című könyvéről, valamint szóba kerültek a külföldi szolgálatban álló magyar pártok is. Emellett a PestiSrácok.hu a műsorban ajánlotta fel saját, a 2006-os eseményeket ábrázoló fényképeit a XXI.Század Intézetnek. Mindehhez egy kedves nézőnk is hozzászólt. Második vendégünk Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója volt, akit az október 13-án esedékes, Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című színművének bemutatójáról és a darab jelentőségéről kérdeztünk. Ferkó Dániellel továbbá arra keresték a választ, hogy ma Magyarországon milyen a jobboldali kötődésű színházigazgatók helyzete, és hogy Nemcsák hogyan látja a fővárosi, illetve az állami fenntartású színházak jövőjét. A műsor harmadik részében megnéztünk egy, a BKV hajózással kapcsolatos riportot, valamint Bohár Dániel Kumin Ferenccel, Nagy-Britannia fővárosának magyar nagykövetével készített interjúját is megtekintettünk. Emellett a PestiSrácok.hu friss híreivel is foglalkoztunk, illetve folyamatosan figyelemmel kísértük a Pesti TV Facebook oldalán élőben közvetített adásunkhoz érkezett kommenteket.
Kapcsolódó videók
Leállt az orvosi rendelés? A DK-t polgármestert jobban zavarja a sajtó- Pesti Riporter 2021.02.20.
Tovább folytatódik Pikó ámokfutása Józsefvárosban, soron kívüli vakcinaosztás a Pesti úti Idősotthonban – Pesti Riporter 2021.02.27.
Budai Gyula országgyűlési képviselővel elemeztük ki a Czeglédy ügyét. 2021.03.02.
Dömötör Csaba a vakcinabeszerzésekről, az oltásszabotáló DK-s orvosról és Dobrevről a Pesti Riporterben Dömötör Csaba a vakcinabeszerzésről
Ujhelyi István: A jobbik már megváltozott! 2021.03.10.
Fekete-Győr miniszterelnök-jelöltsége, az ellenzék oltásellenessége és oltáskövetelése – Fekete-Győr András, Boros Bánk Levente és Dezse Balázs a Pesti Riporterben 2021.03.29.
A feltámadás jelentősége, a keresztényüldözés mértéke, a COVID utáni lábadozás – Földvári Tibor, Vágvölgyi Gergely, Aradszki András a Pesti riporterben 2021.04.05.








