Újbuda romokban: “kultúrmasztit” támogat az egyre mélyebbre süllyedő gyurcsányista polgármester, László Imre (Karantén-vlog) 2021.06.27.

Szerettünk volna a magyar labdarúgó-válogatott hihetetlen meccseiről forgatni, és természetesen a franciákkal és németekkel döntetlent játszó srácok nem is maradhattak ki a szórásból, de szomorúságunkra igazán süppedő mocsárba kerültünk a mostani adás során. Mi tényleg nem akartunk foglalkozni a szivárvánnyal a Karanténban, de bárhova néztünk, csak az jött szembe velünk, még hozzá igen agresszívan. Valljuk, hogy az arrogáns LMBTQlobbi fordítja szembe egymással az embereket, akik nem bántották és nem bélyegezték meg embertársaikat, azonban egy bizonyos körnek ez nem tetszett. Tudjuk, hogy nem az elfogadásról és az egyenlőségről van szó, hanem a törpe kisebbség borzasztóan deviáns viselkedésének a többségre való erőszakolásának tervéről. Így a Karantén is belefutott, hiszen ha a magyar EB-szereplésről szerettünk volna beszélni, szembe jött a szivárvány, ha Fegyőrt hallgattunk, akkor is az arcunkba mázolták a hét színt és az újbudai képviselő-testületi ülésen is az LMBTQtémák vitték a prímet. Természetesen vannak fontos és annál sokkal fontosabb dolgok az életben. Az annál fontosabb például a “kultúrmaszti“, hiszen az LMBTQközösség támogatása akkor is fontos, amikor Újbudán László Imre azt kommunikálja, hogy a kormány miatt egyetlen fillérjük sem maradt. A nagy hitlerező azonban erkölcscsőszt játszott, hiszen szerinte a “kultúrmasztit” támogatni ugyan lehet, de kimondani nem. A kommunista-liberális véleményterror immár hazánkban is egyre erősebb, de minek búsuljunk, amikor Fekete-Győr András kifinomult angolját hallhatjuk, ahogy éppen egy másfél perces gondolatsort mondott el nekünk 10-15 vágással. Biztos nehéz szavak is voltak közte, a mondanivaló azonban biztos megfekszi mindenki gyomrát, de a melegjogok nagy védnöke közben liberális pártjának legnagyobb sikereként állította be, hogy egészen hatezer ember aláírt egy petíciót. Fegyőr nem viccel, elmondta azt is, hogy Magyaroszág aljas hely, ahol a kormány folyamatosan támadja az LMBTQközösségeket. Ezt követően szinte felüdülés volt Dobrev Klára és kommunista zsúrfiújának sajtótájékoztatója, ahol a DK felfuvalkodott dísztahója Dobrev mellett fröcsögött egyet TSZről, lopásról, a földek visszaadásáról, mi pedig éreztük, hogy ezt a retorikát már bizony hallottuk, még hozzá 1947-48-ból, amikor a kommunsták hasonlókat ígértek. A magyarok akkor sem hittek nekik, reméljük most sem.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu