Gyurcsányék, Karácsonyék és az MSZP-sek is lökdösték, inzultálták Szarvas Szilvesztert és A Riporter stábját! 2021.06.24.
Három ellenzéki kampányrendezvényen is lökdösték, inzultálták, vegzálták Szarvas Szilvesztert és A Riporter stábját, Karácsony Gergelyék, Gyurcsány Ferencék és a kamuvideós, szoci Korózs Lajosék is kiakadtak azon, hogy Szarvas Szilveszter kínos ellenzéki ügyekkel szembesítette az ellenzéki politikusokat. Gyurcsány és Karácsony egyetlen kérdésre sem válaszolt, Gyurcsány testőrei ráadásul fizikailag is megpróbálták távoltartani A Riportert a DK pártelnökétől, míg Karácsony Gergelyék egy tucatnyi biztonsági embert riasztottak A Riporter stábja láttán, sőt a főpolgármester embereit az is zavarta, hogy közterületen forgattunk, a felvételek készítését is megpróbálták megakadályozni. Volt itt minden: ellenzéki hazugsághegyek, egyre kínosabb Karácsony Gergely, Gyurcsány-cirkusz, DK-s országjárás és felénk, a jobboldal felé irányuló gyűlölet.
Az, hogy a baloldal elkezdte az előválasztási cirkuszt és kampányol, azzal semmi baj nincs. Tegyék! A hazudozás és újságírók fenyegetése, munkánk akadályozása ugyanakkor már több mint problémás. Már csak azért is, mert a hazai ellenzék és balliberális “jogvédő” szervezetek rendszeresen kürtölik tele a nemzetközi nyilvánosságot hírhamisításaikkal, miszerint Magyarországon veszélyben van a sajtószabadság, a demokrácia, az alkotmányosság, míg ők demokraták. Na persze! Olyannyira demokraták, hogy most, amikor a szélsőjobbtól a szélsőbalig terjedő Gyurcsány-féle roncsderbi országjárásra indult, nagy ívben fittyet hánynak a sajtószabadságra. Az ellenzék teljesen egyértelműen támadást indított a jobboldali sajtó és nyilvánosság ellen, olyannyira, hogy már nem csak a kérdéseinkre nem akarnak válaszolni, de fizikai jelenlétünk is fájdalmas nekik, a baloldal már a forgatás megakadályozásától sem riad vissza. A riportertől láthatóan különösen rosszul vannak az ellenzékiek.
Kapcsolódó videók
“B.zik, uberb.zik, b.zis” – Uj Péter újabb levele landolt A Riporternél, a 444 főszerkesztője nemcsak antiszemita, hanem homofób is 2021.05.01.
A mai napig milliárdok felett rendelkeznek Demszky emberei 2021.05.25.
A független-objektív sajtó megbukott a koronavírus járvány alatt 2021.06.03.
Karácsony Gergely már a nemzetközi sajtóval sem áll szóba. Szombaton a baloldal tüntetett azért, hogy tüntessen. Az eseményen A Riporter is ott volt 2021.06.03.
Az oltásellenes baloldalnak az emberélet sem drága, ha politikai haszonról van szó- A Riporter
Ízelítőt kaptak a baloldaliak abból, hogy milyenek a jobboldali hétköznapok a Facebookon 2021.04.18.
Papp Szabi lepontozta Nagy Adrit – Late Night Latte 2021.04.25.
A langyosokat kiköpi az Isten – G. Fodor Gábor portré – Mi vagyunk a magyarok 2021.05.02.








