Az Ügy – Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában 2021.05.02.

Az Ügy - Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában

Szinte a semmiből robbantak a politikai életbe – legalábbis ez az általános nézet a NOlimpiás mozgalomból progresszív párttá szerveződő  Momentumról. A valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha górcső alá vesszük tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk. A PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozata, a “Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikai életben” rántotta le elsőként a leplet a momentum egyik kulcsemberéről, Daniel T. Bergről, majd vette górcső alá a “fiatalokból álló civil szervezet” tagjait, hálózatos szerveződésüket. Tényfeltáró írásaink megjelenésekor, 2018-ban sokan még csak nem is sejtették, mekkora veszélyt jelenthet a cukinak tűnő fiatalocskákból álló csoport a magyarság számára, az eltelt évek alatt azonban bizonyossá vált: komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt tevékenységük.
De kik is ők és  vajon miből merítik azt a mérhetetlen magabiztosságot és arroganciát, amivel rendszerváltó erőként beszélnek magukról? Ugye Önök sem gondolják azt, hogy mindez a véletlen műve lenne csupán? Mint ahogyan az sem, hogy a momentumos Berg volt az, aki Niedermüllerrel karöltve koordinálta a külföldiek szavazását a 2019-es önkormányzati választásokon. A PestiSrácok.hu már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Budapesten élő külföldiek lehetnek a mérleg nyelve a fővárosi voksoláson; portálunk több részes cikksorozatban világított rá arra, hogy jelentős lehet a külföldi befolyás a magyar politikai életben. Hiába kongattuk a vészharangot, még mindig hihetetlennek tűnt sokak számára, hogy az olimpiát megtorpedózó csoport képes lesz két EP-képviselői mandátumot szerezni és számos polgármesteri székbe ejtőernyőztetni tagjaikat. De hogyan jön ehhez a titkosszolgálat? Valószínűleg sehogy, információink szerint ugyanis nem tartották fontosnak megfigyelésüket. Még akkor sem, amikor a fiatalokból álló csoport lelkes aláírásgyűjtésbe kezdett az olimpia megrendezése ellen.
A hazai szakértők közül Horváth József egykori elhárító és Földi László, hírszerző szerint azonban  nyilvánvaló, hogy a titkosszolgálatnak fel kell lépnie, sőt, meg kell akadályoznia, hogy politikai célokért bárki operatív módszerrel próbáljon előnyhöz jutni egy kisebbség – gazdasági erőtér, ideológiai közösség vagy más szerveződés – érdekében.  A kormányváltást erőltető külső erők természetszerűleg az ellenzéki pártokat támogatják, nyilvánvalóan elvárva, hogy ha győznek, számukra kedvező politikai és gazdasági feltételeket biztosítsanak. Ezért harcba küldik az általuk támogatott médiát és az NGO-kat. A „katona” nem mérlegel, még akkor sem, ha jó szándék vezette egy civil szerveződésbe, és mint aktivista, a fedő célt tartja és tartotta fontosnak. Természetesen nem csak megtévesztett civil aktivisták vagy szakmájukat gyakorolni kívánó újságírók alkotják a támadóerőt. Vannak beavatott, kiképzett képviselőik, akiknek legfontosabb dolguk a védelem biztosítása. Napjaink titkos háborúja nem csupán a titkosszolgálatok között folyik. Már vannak olyan nem kormányzati szervezetek – töltsenek be bármilyen hétköznapi funkciót –, amelyek operatív módszereket alkalmazva léteznek, és a felszínen csak ritkán érzékelhető kettős célt szolgálnak.
A Momentum tagjai a NOlimpia megtorpedózását követően kellő magabiztosságot éreztek ahhoz, hogy párttá alakuljanak és az országgyűlési választásokon is megmérettessék magukat. Bár a bejutáshoz szükséges minimumot sem érték el, ez nem szegte kedvüket, és az EP-választási kampányba is beszálltak. Sikerük megdöbbentette a közvéleményt, hiszen sem a DK négy -, sem pedig a Momentum két listás helyével nem számoltak még a vezető politikai elemzők sem. De akkor mégis hogyan csinálták? Az Ügyben ma megismerhetik a Momentum Mozgalom valódi arcát. Kezdjük rögtön az elején…
momentum.hu domainnevet már 2012. április 3-án lefoglalták. Ha visszapörgetjük egy kicsit az idő kerekét 2012-re, akkor láthatjuk, hogy a Momentum hivatalos megjelenése még a fasorban sem volt. A Wikipédiában azt írják: a Momentum Mozgalom (röviden Momentum) egy 2017 márciusában alakult, centrista magyarországi politikai párt, amely országosan akkor vált ismertté, amikor 2017 januárjában – még egyesületként – benyújtott egy, a 2024. évi nyári olimpiai játékok budapesti megrendezéséről szóló népszavazási kezdeményezést, amelyre 266 151 db támogató aláírást szedtek össze. A kezdeményezéshez tartozó aláírásgyűjtési kampány NOlimpia néven vált ismertté és végül az olimpiai pályázat visszavonásához vezetett. Párttá alakulása után a Momentum gyors növekedésnek indult és országos hálózatot épített ki. Magukat már 2018-ban is a jelenlegi legerősebb parlamenten kívüli pártként határozták meg, legfőbb céljuknak pedig az Orbán-kormány leváltásának elősegítése és a parlamentbe való bejutás mellett a teljes politikai generáció- és kultúraváltást tekintették. Alig két év alatt már fővároson kívüli, határon innen és túl is (pl.: Koppenhága, München, Róma) megjelentek a helyi szervezetek, jó hír, hogy a magyar párt térképén nem találtunk Kamcsatkában vagy éppen Bagdadban megjelölt helyi Momo-bázist. A Momentum székhelye a Rózsa u. 22. sz. alatt van bejegyezve. Pikáns, hogy a Google szerint itt egyébként egy Amway-központ is működik.
Talán nem meglepő a nagy nemzetközi szerveződés, ha megnézzük, hogy a párt alapító tagja, Cseh Katalin  2013 júniusa és 2014 szeptembere között trénereként workshopokat és képzéseket szervezett belarusz és ukrán aktivisták számára. Később ezek az aktivisták vandálkodtak egyébként a kijevi Majdan téren, ahol a diktatúrát akarták lebontani minden eszközzel. . Több kérdés is felmerült ezek ismeretében bennünk: például az, hogy vajon mi késztet egy huszonéves orvostanhallgató lányt arra, hogy ukrán aktivistáknak és belorusz állampolgároknak tartson „workshopokat”? Olyan tréningeket, amelyek után ezek a fiatalok polgárháborús helyzetbe sodorják Ukrajnát a kijevi Majdan téren, ami a regnáló kormány megbuktatásával jár.
A 2013-ban kirobbant, kirobbantott kijevi tüntetések döntően az oroszbarát politikai, gazdasági elit ellen irányultak. 2014 februárjában a nyugati orien­tációt elutasító Viktor Janukovics elnököt és a mögötte álló kormányt sikerült elüldözni az országból. Az újonnan megalakuló kormány több tagja úgy ejtőernyőzött a miniszteri bársonyszékébe, hogy néhány órával azelőtt kapta meg az ukrán állampolgárságot. Amerikai, litván, grúz állampolgárok, akik az ország nyelvét alig vagy egyáltalán nem beszélik. Ahogy a katonai, úgy a titkosszolgálati konfliktus is állandósult. Ukrajnában, a kijevi Majdanon kitört „forradalom” nyomán az ország a teljes és tökéletes káoszba süllyedt, az államhatalom az ország egyes vidékein gyakorlatilag megszűnt, az életszínvonal felfoghatatlanul rövid idő alatt visszasüllyedt a legsötétebb szovjet időket idéző állapotokba, az ország élén egy ügynökökből, kettős ügynökökből, számos állampolgárságú, kizárólag idegen (amerikai, valamint a globális tőke) érdekeket kiszolgáló és képviselő „kormány” állt; a „forradalom” magától soha nem tört volna ki, éppen ezért gondoskodni kellett róla, hogy „kitörjön” – ezt a munkát a CIA, illetve a Soros-féle NGO-k végezték el. Majd a fent jellemzett bábkormányt ültették az ország élére, és gyakorlatilag a mai napig az amerikai titkosszolgálat irányítja az országot. Ennek előkészítésében vett részt Cseh Katalin.
Ekkor Fekete-Győr András még rá sem ébredt arra, hogy csalódott a hazai ellenzéki pártokban és talán valami újat kellene építeni.
 A cuki kis fiatalocskákból álló csoport igazi szociáldemokrata szellemű elnökségi taggal is büszkélkedhet, aki bár Magyarországon született, de külföldön gyűjtött ambíciót a magyar érdekek elleni küzdelemhez. Donáth Anna édesapja, Donáth László még az MSZP színeiben volt országgyűlési képviselő 1994 és 2010 között. A Figyelőnek korábban azt nyilatkozta, hogy hiányolja a kormány bevándorlás-politikájából a szolidaritást, a nagy empátia azonban nem a véletlen műve: Donáth Anna az Amszertdami Egyetem migrációs és etnikai tanulmányok szakán tanult, hazatérve pedig a Soros által is finanszírozott Menedék Migránsokat Segítő Egyesület projektmenedzsereként dolgozott. A PestiSrácok.hu főmunkatársa, Mező Gábor korábban már részletesen írt arról, hogy  a szovjet állambiztonsági szerv (KGB) szerint a most már a Soros-birodalom zászlóshajóiként szolgáló szervezetek, például az Amnesty International (mely ernyőszervezete a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületnek is) a CIA fedőszervezetei, hiszen mindenütt megjelennek, ahol amerikai érdekek vannak, és azokat leplezetlenül képviselik is, az ideológia terjesztésén kívül természetesen. És ha már ideológia…megtestesült Lenin-fiúként emlegetik Fekete-Győr Andrást, aki a momentum miniszterelnök-jelöltjeként már fidesztelenítéssel, bebörtönzéssel és vagyonelkobzással fenyegetőzik. Minderre magyarázat lehet, amit Szentesi-Zöldi László a Demokrata hasábjain részletesen írt meg róla: Fekete-Győr András nagyapja nem pusztán Heves megyei tsz-elnök volt, hanem hosszú évekig élet-halál ura, Heves megye vb-tanácselnöke. Az 1956-os hősök közül még sokan börtönben ültek, amikor tagja lett az MSZMP Heves megyei Pártbizottságának és a VB-nek, majd a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Elnökségének. 1969. január 16-án a Heves Megyei Tanács vb-elnökévé választották.Fekete-Győr Endrét végül megyei tanácselnöki beosztásából 1981. március 31-én felmentették, mégpedig azért, mert a megyei Tanácsi Építőipari Vállalatnál hűtlen kezelés nyomaira bukkantak. A szálak – mások mellett – hamarosan Fekete-Győr Endréhez is elvezettek. Ilyen családi háttérrel – és elfogadva, hogy a család, mint szocializációs közeg milyen hatással volt a MoMo-s fiatalokra – nem csoda, hogy az Origo szerkesztőségében Lenin-fiúként felbukkanó Fekete-Győr Andrást a köznyelvben egyszerűen csak „Fegyőr”-ként emlegetik.
Nos, a Wikipédián közzétett életrajz szerint Fekete-Győr 2014. január 15-én, Párizsban határozta el, hogy visszatér Magyarországra, és mert nincs szolidaritás a jobboldalon, nincs pozitív nemzetkép a baloldalon, ezért létrehoz egy új generációs politikai közösséget, majd azt követően egy új magyarországi pártot, ami – az Index újságírójának megfogalmazása szerint – „a vállalhatatlan kormánnyal és a vállalhatatlan ellenzékkel szemben is alternatívát nyújt”.  2014-ben a párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamaránál (ICC) volt szakmai gyakorlaton, majd két külföldi egyetemet is megjárt. Két szemeszteren át tanult ugyanis a Heidelbergi Egyetem jogi karán, majd 2016-ban a berlini Humboldt Egyetemen politikatudományt hallgatott egy német nemzetközi parlamenti ösztöndíj keretében, ahol valószínűleg nem éppen a kereszténydemokrácia volt a fő sodrásirány az előadásokon. (Berlinben van az ILFRY központja is.) De kiválasztották az amerikai külügyminisztérium által támogatott International Leadership programban való részvételre is, ahol egyebek mellett kerekasztal-beszélgetéseket folytathattak nem kormányzati szervezetekkel. Fekete-Győr András a Wikipédián szereplő információk szerint 2014–2015-ben elsősorban a politikai közösség szervezésén, másokkal együtt a közösségi hálózat kialakításán dolgozott. 2015–2016 között Brüsszelben az Európai Parlament Jogi Ügyek Bizottságánál szerzett tapasztalatot, majd elnyert egy Bundestag-ösztöndíjat Berlinbe. Hans-Peter Friedrich irodájában volt gyakornok. 2016 nyarán tért vissza Berlinből, ekkor a Momentum Mozgalom elnökévé választották. Ebben a tisztségében a 2017. március 4-én tartott tisztújító közgyűlés újabb egy évre megerősítette. Az addig egyesületi formában működő mozgalom párttá alakult és az ő elnöksége alatt vett részt a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon, amelyen azonban a Momentum nem szerzett egyetlen mandátumot sem. 2018-ban szerepelt az amerikai Forbes magazin 30-as listáján, azok között a 30 év alatti politikusok között, akik a legnagyobb hatással vannak Európa politikájára és közéletére. 2018 őszén megkapta az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma által támogatott International Visitors Leadership program ösztöndíját.
Nos, miután rádöbbent arra, hogy valamit tenni kell a fennálló rendszer elnyomása ellen, 2015 januárjában egy barátja ajánlására kereste meg Csala Dánielt, a Bibó István Szakkollégium választmányi elnökét – most lép be a politikatudományi lapban megjelent tanulmány másik promt megállapítása a kortárcsoportok hatásáról -, akivel a Facebookon keresztül ismerkedtek meg, majd egy pillanat alatt kiderült, hogy „egy hullámhosszon gondolkodnak”, működik a „kémia” közöttük, képesek lennének együtt dolgozni egy közös célért. Hamarosan csatlakozott hozzájuk Nemes Balázs, Mécs János és Zaránd Péter. Az ismeretségek hálójából kialakuló szerveződésben feltűntek a 2010 utáni különböző tiltakozási hullámok képviselői, a HaHa tüntetések aktivistái, az internetadó ellen tüntető fiatalok, de megtalálhatjuk az egyetemi hallgatói önkormányzatok vezetőit, civil társadalmi szervezetek aktivistáit is, akik a politikai paletta sok irányát képviselték. (Nemes Balázs például már 2014-ben ott sertepertélt a tüntetéseket szervező, Nem Némulunk El nevű baloldali, kormányellenes csoportban, miután olyannyira eltávolodott a szélsőjobboldaltól, hogy már baloldali tüntetést szervezett; ezután is volt még hova távolodnia, az ezek szerint markánsan baloldali Momentum felé.)
Szakmai hozzáértésével kapcsolatban egy 2017-ben megjelent interjút ajánlunk figyelmükbe, ahol egy, a jövő energiaforrásait firtató kérdésre vonatkozóan tévesen azt állította, hogy „egy kisméretű atomerőmű például egy napelem-kollekció a házak tetején”, illetve hogy „a napelemeket szokták atomerőműnek is hívni”. Jellemrajzához pikáns adalék, hogy 2018 decemberében, egy tüntetés alkalmával füstgránátot dobott a rendőrökre, amelyről később azt nyilatkozta, hogy nem bánta meg. 2019. április 2-án a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség közölte, hogy az ügyhoz kapcsolódóan hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki Fekete-Győr Andrást.
A Momentum jelenlegi elnökségében Berg Dániel talán az egyik legtitokzatosabb figura. Berg Dánielről viszonylag kevés információt lehet találni, életrajza sehol sem volt elérhető még 2018 nyarán. De nem csupán ez a különös Cseh Katalin párjában. Berg Dániel politikai karrierje egy üstökös sebességét is megszégyenítő módon ívelt felfelé: budapesti feltűnését követően néhány hónappal már a Momentum elnökségi tagjává választották az addig ismeretlen, amerikai születésű fiatalembert. Az 1988-ban, New Yorkban született férfi életútjának 2017 előtti időszakáról szinte semmi nem található meg, kivéve a korábbi cikkünkben említett, az exberliner.com-on fellelhető írásai. Berg saját állítása szerint azért kezdett politikai aktivitásba 2017 tavaszán, mert szívén viselte a CEU ügyét. Úgy egyébként ez megható is lehetne, bár azt némiképp nehéz elképzelni, hogy egy amerikai magyar akkora elhivatottságot érez egy felsőoktatási intézmény sorsáért, hogy rögtön politikusként kezd roadshow-zni a tüntetéseken. Azt pedig egy angol nyelvű interjúból sikerült végül kihámoznunk, hogy Bergék bár New Yorkban éltek, a rendszerváltást követően hat évre visszaköltöztek Magyarországra. Az interjúban az édesanyját említi, aki azzal bocsátotta útnak, hogy „csak ne politizálj”. A nem éppen szófogadó ifjú olyannyira nem politizált, hogy rögtön a tüntetések élére állt, majd tagja lett annak a küldöttségnek, akik a magyarországi diktatúra működését mutatták be Washington D.C.-ben. A budapesti közép-európai egyetemet (CEU) képviselő delegáció öbb amerikai törvényhozóval és magas rangú állami tisztviselővel találkozott Washingtonban azzal a törekvéssel, hogy felhívja a figyelmet az egyetem helyzetére, Berg pedig még az amerikai külügyminiszternek is írt egy aggódó levelet a magyarországi tarthatatlan helyzet miatt.Az interjúban nem felejt el egy-két mondatot mondani Soros védelmében, a magyar kormányt szidalmazva. Az pedig hab a tortán, hogy Donáth Anna és Cseh Katalin mellett ő is hobbiszinten uszított külföldön Magyarország ellen. Egy angol nyelvű interjúban elkottyintotta, hogy szülei a ’70-es években emigráltak, ő pedig Kaposvárra költözött haza (ott is indult jelöltként, de alig néhány szavazatot kapott).
A történelem rendszeresen ismétli önmagát: ahogy újra elkövethetjük ugyanazokat a fájdalmas hibákat, a ránk leselkedő veszélyek is ismétlődnek. Már 1919-ben is külföldön kiképzett kommunista ügynökök bukkantak fel Magyarországon, hogy részt vegyenek a hatalom megkaparintásában, és ez a folyamat ma is megfigyelhető. Ha valaki esetleg hitetlenkedve felszisszent volna a kommunista szót olvasva, ne tegye. Szép álom volt a rendszerváltás, de 1989-ben csak a kommunizmust sikerült úgy-ahogy felszámolni; a bukott, tömeggyilkos eszme hívei itt maradtak. Ahogy volt és van reneszánsza a hasonlóan bűnös náci eszméknek, úgy ma elsősorban az újkommunizmus hívei sokasodnak. Kihasználják, hogy eltelt harminc év, és egyre kevesebben emlékeznek már arra, milyen fojtó, áporodott légkört teremtett Magyarországon is a megvalósult kommunizmus. Ugyanolyan hevülettel hiszik és adják elő a kommunista eszméket, mint az 1919-es forradalmárok és az 1945 utáni kommunista puccsok végrehajtói. Az összes probléma gyors megoldásáról, társadalmi békéről, általános jólétről, a szegénység megszűnéséről osztják az észt a romkocsmák mélyén szervezkedő agitátorok, és a jó társaságra, az érzéseik megértésére, támogató közösségre, biztos megélhetésre, na meg sok bulira vágyó fiatalok körében sokakat megtévesztenek az utópiáikkal.
https://www.facebook.com/votelocalHungary/videos/1169465256556423/
Érdemes megfigyelni Liegey előadását, amelyből olyan internacionalista meggyőződés sugárzik, mintha a korai ’50-es évek valamelyik mozgalmi fejtágítóját hallgatnánk. Valószínűleg Rákosiék is meg lennének lepve, ha látnák, hogy az áhított világforradalmukat végül nem a munkásosztály, hanem jómódú, világjáró fiatalok kezdik el megvalósítani, akik az egész világot akarják megmenteni ahelyett, hogy valahol gyökeret eresztenének, és igazi, saját életet élnének. Egészen megdöbbentő, amikor Liegey azt mondja az általa posztolt videó végén (2:10-nél látható), hogy “Budapest a miénk.”
A magyar főváros az újkommunista ügynökök szerint nem a magyaroké, hanem az övék, kozmopolita világforradalmároké – így értsük ezt. Az már magától értetődő, hogy ez a külföldi ügynökhálózat kiválóan be van ágyazva a magyarországi politikai baloldalba. Sőt, átfedések is vannak, hiszen ki döntené el teljes bizonyossággal az Egyesült Államokból származó, a magyar közéletben 2017-ben felbukkant, mostanra Momentum-alpolgármesterként tevékenykedő Berg Dánielről (a Facebookon máig Daniel T. Berg), hogy magyar politikus vagy külföldi ügynök inkább? Berg a CEU-tüntetés ürügyén ejtőernyőzött a hazai közéletbe, később Washingtonban kért beavatkozást hazánk ellen, majd kiderült róla, hogy az „amerikai értékek” magyarországi képviselője, A  CEU -tüntetést a Momentum szervezte, miután az intézmény bejelentette, a magyar kormány közölte az amerikai nagykövetséggel: nem írják alá a szerződést a CEU működéséről.
„Ott, ahol a kormány egyetemeket üldöz el az országból, egyetemi szakokat tilt be, oktatókat lehetetlenít el, ott semmi és senki nincs biztonságban. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel, mert bárhol utolérhetnek, bárhova utánunk nyúlhatnak. Bármit lerombolhatnak, ami az útjukba kerül” – írták már a felhívásukban. A demonstrációt is hasonlóan szenvedélyes beszéddel indította Berg Dániel, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja, a CEU volt hallgatója.
A CEU-ért aggódó fiatalok több tüntetést is szerveztek. A szónokok közül az addig ismeretlen Daniel T. Berg, vagyis Berg Dániel kitűnt hevességével és uszító stílusával. Berg egyébként a CEU-tüntetéseken vállalt először aktívan nyilvános szereplést, majd alig két hónap múlva már annak a hivatalos küldöttségnek volt a tagja, amely Washingtonban jelentett a magyar demokrácia „katasztrofális helyzetéről”. Sőt, Berg azt próbálta megértetni az amerikai külüggyel – és a nem hivatalos kormányszervekkel –, hogy ez bizony nem csak egy kis ország belügye, hanem olyan súlyos jogtiprás és diktatúra, amit nem nézhetnek tétlenül. Ez pedig vajon mit is jelent a diplomáciai virágnyelven? Beavatkozást.
Berg Dániel esetében különösen figyelemre méltó tény az, hogy miként tudott hivatalos delegáció tagjaként tárgyalásokon részt venni, ha – és elfogadva, amit egy interjúban elkottyintott – ő maga 2016-ban Amerikából azért jött Budapestre, hogy a CEU-n tanulhasson. A kettős állampolgársággal rendelkező Berg tehát diákként érkezett, majd néhány hónap elteltével a CEU-tüntetések szónokaként tündökölt, hogy aztán a CEU-s delegáció égisze alatt az amerikai kormányzatnak a magyarországi politikai helyzetről jelentsen és közölje: itt bizony diktatúra van, nem is akármilyen, így kéretik segíteni az Orbán-kormány ámokfutását megfékezni, mert itt nincs más megoldás. Ezután maradhatott volna az USA-ban, ha már ennyire rosszul érezte magát az elnyomó diktatórikus rendszerben, de ő inkább visszatért Budapestre.
A CEU-t annyira elüldözte a magyar kormány, hogy még mindig Budapesten van, ellenben Berg kaposvári lokálpatriótából alig másfél év alatt már a II. kerületért lángoló ifjú titánként tűnt fel, majd lett alpolgármester. Közben egyébként megválasztották az ALDE elnökségi tagjának is…Bámulatos, mondhatni, meseszerű karriert futott be alig két év alatt Daniel T. Berg, alias Berg Dániel, Cseh Katalin párja. A férfi az amerikai álom európai megtestesítője lehetne, akinek életútja egy hollywoodi filmben is megállná a helyét. A New York-i születésű férfi 2017-ben, a CEU-tüntetéseken tűnt fel először a budapesti közéletben, majd néhány hónap múlva már a Momentum elnökségi tagjává választották, közben párjával, Cseh Katalinnal végigroadshow-zták Európa nagyvárosait és tettek látogatást befolyásos politikusoknál. A kérdés persze adott: hogyan is tud az ismeretlen fiatalember az amerikai külügyminisztériumban tárgyalni, ahol felhatalmazva érzi magát arra, hogy Magyarország ellen beavatkozást kérjen? Hogyan és miért vesz részt az ENSZ gyűlésén, majd miként tud belehuppanni a magyarországi önkormányzati választásokon egy II. kerületi alpolgármesteri székbe, hogy aztán az európai liberális párt alelnökévé válasszák? Mindezt alig két év alatt.
A momós fiatalok tevékenységükkel egy nagyon is régi, posztkommunista elitet, Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné hálózatát segítik – most például az önkormányzati hatalomba. Akik eddigi munkásságuk során (lásd az SZDSZ-MSZP-kormányokat, vagy a Gyurcsány-féle nagyvállalati elit tevékenységét) a legkisebb érdeklődést sem mutatták a fenntartható fejlődés és a környezetbarát életvitel iránt, egészen mostanáig.  A titkosszolgálati szakértő szerint az új pozíciók kiépítése céljából új arcokat próbálnak meg bejuttatni a magyar államigazgatás egyes szerveibe, vagy a már az ott dolgozó munkatársakat igyekeznek beszervezni céljaik elérése érdekében. Úgy véli: bázisaikat minden területen növelik, olyan helyeken is, amelyek elvileg nem döntési központok, de ahonnan elérhető a szavazók széles rétege.

KORMÁNYBUKTATÁS BÁRMILYEN MÓDON, BÁRHOGYAN
A Momentum nem titkolt célja pedig ez: hálózatba kapcsolva, fiatalok ezreit elérni és információt gyűjteni. Ilyen például az az alkalmazás, amit a „momósok” kifejlesztettek a jelentgetések könnyebbé tételére: a NOligarchia appon keresztül bárki küldhet információt szálláshelyek, vendéglátó-egységek, üzletek tulajdonosairól olyan filteren keresztül, amely politikai beágyazódás alapján kategorizálja azokat. Az alkalmazás térkép vagy vonalkód alapján egy-egy termékről vagy szállodáról/fánkozóról megmondja, hogy NER-es oligarchához tartozik-e. Kérdés, hogy milyen adatbázist használtak és ahhoz hogyan tudtak hozzáférni, a megszerzett információkkal pedig mit kezdenek… Mert szinte minden tevékenységük csupán egyetlen célt szolgál: a demokratikusan megválasztott kormány megbuktatása. Bármilyen módon, bárhogyan.

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Play All Replay Playlist Replay Track Shuffle Playlist Hide picture