Közúti balesetet részese volt Jakab Péter, vélhetően a sofőrje vétkezett

Balesetet okozott Jakab Péter szolgálati kocsija

Balesetet okozott Jakab Péter szolgálati kocsija

A Pesti TV – PestiSrácok.hu stábja pont belefutott Budapesten, az Árpád hídnál egy közúti balesetet követő helyszínelésbe, és meglepetéssel konstatáltuk, hogy az egyik szereplő Jakab Péter volt, a lopás elleni vakcinát kutató Jobbik elnöke. Jakab láthatóan nem örült stábunknak, ekkor még maszk nélkül mormogta, hogy “kameráznak”, a mellette lévő hölgy pedig ugyancsak meglepődött. Bár személyi sérülést nem láttunk, egy mentő is a helyszínen tartózkodott, így csak remélni tudjuk, hogy a balesetnek nem lett sérültje. Annyit lehetett látni, hogy két személyautó ütközött, vélhetően egy erősebb koccanásról volt szó, hiszen csúnyán összetört az elől lévő kocsi hátulja, valamint a hátsó kocsi eleje is, melyet Jakab Péterék vezettek. Azt nem lehet tudni, hogy ki volt a hibás, ráfékeztek-e Jakabékra, vagy ő rohant bele az előtte lévő autóba, de ezt vélhetően majd a rendőrségi eljárás kideríti, ahogy azt is, hogy fogyasztott-e bárki alkoholt, vagy bármilyen tudatmódosító szert. Az esetleges sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánunk, ahogy láttuk, a Jobbik elnöke szerencsére nem sérült meg a balesetben! Úgy tudjuk, nem Jakab Péter, hanem a sofőrje vezetett.

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture