“Elvették az emberektől az Istent!” – Kommunizmus utáni kárpótlás? 2020.12.21.

"Elvették az emberektől az Istent!" - Kommunizmus utáni kárpótlás?

"Elvették az emberektől az Istent!" - Kommunizmus utáni kárpótlás?

A Boomerlázadás eheti részében Tisóczki Flóra műsorvezető az egyházi ingatlanok visszaadásáról, a keresztény vallásról és a hitről beszélgetett vendégeivel. Dr. Pálos Miklós, az Antall-kormány egyházügyekért felelős államtitkára elmondta, hogy sokaknak fogalma sem volt mi történik a rendszerváltás után, ők is gyakorlatlanok voltak. Az 1990 utáni négy év viszont olyan négy év volt, amely letette az alapokat. Az egyházak a társadalomban óriási értékhordozók voltak, sehol senkinek nem volt olyan szerveződése, mint az egyháznak. Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója elmondta, hogy az MSZP és az SZDSZ ellenezte az egyházi ingatlanok visszaadását. Pálos ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy az egyházak amikor benyújtották az igényüket, a kormányzat akkor jött rá, mekkora feladattal állnak szemben. A kezdeti 1 milliárd forintról 3 milliárd forintra emelték az erre fordított összegeket, majd a Horn-kormány csökkentette az erre fordítható forrásokat. Dr. Osztie Zoltán atya, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa kiemelte, hogy az egyházak küldetése állandó még akkor is, ha a külső körülmények fogyatékosak vagy hiányoznak. A plébános hangsúlyozta, hogy az, hogy a szerzetesrendeket feloszlatták, utcára tették napokon belül, olyan vérveszteség volt, amit a Katolikus Egyház mind a mai napig nem tudott kiheverni. “Az, hogy a kommunista diktatúrában nem lehetett semmilyen párbeszédet folytatni, ez mára igazolódott”– tette hozzá az atya. “A kommunista rendszer istentelen ideológia”, ahol megjelenik Isten és az ő képviselete, az gyűlölnivaló, az ellenség – tette hozzá Osztie.  Karácsonyról és az ünnep áldásáról is beszélgettünk a Boomerlázadásban!

Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture