Pincebörtön I. – Dézsy Zoltán dokumentumfilmje a kommunista pártház véres titkáról
Pincebörtön I.
1956 legsötétebb, máig takargatott titka a kommunista pártház ostroma, és ami utána következett. Dézsy Zoltán lassan három évtizede dolgozik fáradhatatlanul a pártház alatti, minden bizonnyal brutális kínzások és vérengzések helyszínéül szolgáló pincebörtönök feltérképezéséért, létezésük igazolásáért, s most lassan révbe ér. Két évvel ezelőtt a PestiSrácok.hu olvasóit kértük: segítsék a dokumentumfilm-rendezőt egy talajröntgen-vizsgálat elkészítésében, Ők felhívásunkra közel egymillió forintot össze is dobtak nagylelkűen, de a hírhedt MDP–MSZMP–MSZP-székház új tulajdonosa, egy libanoni vállalkozás az utolsó pillanatban megakadályozta a munkát. Ám Dézsy Zoltánt – akit e kutakodásáért a rendszerváltást túlélő médiaelit a kilencvenes években agyonheccelt és kirúgatott-kiátkozott a szakmából – egy kis közel-keleti intrika már nem tántorította el, és más módon, aprólékos kutatómunkával, a magyar államigazgatás berkeiben véghezvitt akadályfutással feltárta a titkot. Kiderült, hogy miként azt az 1956-ban a kétségbeesetten ásó-fúró forradalmárok, majd a Dézsy Pincebörtön című dokumentumfilm-sorozatában megszólaló hiteles szemtanúk állították, Rákosi Mátyás valóban titkos földalatti lejáratot építtetett az Erkel színházbeli díszpáholyától a pártház alatti, a pincebörtönt is magába foglaló objektumig, illetve a 2-es metróhoz kapcsolódó atombunkerekig. Sőt: Dézsy kiderítette, hogy az elvtársak – perverz módon – egy harmadik lejáratot is létesítettek a Fiumei úti sírkert munkásmozgalmi panteonjában, itt szeretett elvtársaik urnái között rejtőzhettek el a dühös a magyarok elől. Sőt: volt egy negyedik mélybe vezető lépcső, a Mosonyi utcai ávós (ma rendőr) laktanyánál. Dézsy Zoltán filmrendező a PestiSrácok.hu-nak írt hosszú, de olvasmányos és drámai írásában mutatja be kutatómunkáját. Egyben nagylelkű engedélyével közzétesszük a Pincebörtön című dokumentumfilm digitálisan helyreállított első részét. Az alkotást hosszú idő után a PestiTV tűzte műsorára, hiszen azt az 1994-es szocialista revízió után margóra tették és a liberalizmus nagyobb dicsőségére sokáig csak kisebb társaságok előtt lehetett lejátszani. Íme a film, a PestiSrácok.hu vonatkozó cikkét pedig ITT olvashatják el nézőink!
Történeti háttér
Ezerkilencszázötvenhat történetében van egy nap, amelyről viszonylag keveset tudunk. Ez a nap október 30-a, a Köztársaság téri kommunista (később szocialista) pártház ostromának napja. Az ostrom alatt a dühös tömeg ávósokat végzett ki és lincselt meg, az erről szóló képek – az amerikai Life magazin riportja után – bejárták a világot, némi alibit szolgáltatva a „fasiszta csőcselék” megregulázására, azaz a forradalom szovjet eltiprására, Magyarország megszállására. Arról a rendszerváltásig – sőt, azon túl – nemigen lehetett beszélni, hogy mi váltotta ki a forradalmárok dühét. A szóbeszéd szerint felkelők százait tartották fogva és kínozták a pincebörtönben, valójában a kiszabadításukért tüntetettek a téren. A tüntetőket véres sortűzzel oszlatták fel a kommunisták, ezt követte a tömeg ellencsapása. Vélhetően – miként a Stefka István dokumentumfilmjében taglalt október 25-i Kossuth téri sortűz – ez is tudatos provokáció volt tehát, a néhány meglincselt pártkatona pedig beáldozott sakkbábu.
Ám a Köztársaság teret (mai nevén II. János Pál pápa teret, korábban pedig Tisza Kálmán teret) végül elfoglaló forradalmárok hiába fúrtak-bontottak-ástak napokig, hiába hallották a mélyből jövő ütemes zajokat (egyesek szerint morzejeleket) és hangokat, nem találták a jól álcázott és trükkös módon a pince helyett az emeletről induló lejáratot, a néhány nap pedig kevés volt a közelben futó „piros metró” szintjéig leérő műtárgyak felbontásához. Ezek után talán nem is meglepő, hogy a Budapestre benyomuló szovjet hadsereg egyik első dolga volt november 4-e reggelén a Köztársaság tér és a pártház visszafoglalása, a kutakodás leállítása. A dokumentumfilmből kiderül, hogy Kádár János megszilárduló rezsimje nagy gondot fordított az igazság eltussolására, a fasiszta lincselőkről szóló propaganda életben tartására. Pénzt, energiát nem kímélve hihetetlen mennyiségű betonnal, földmunkával próbálták meg örökre eltüntetni a hírhedt pincebörtöneket, amelyek kapcsolatban álltak Rákosi föld alatti atombunker-rendszerével. Nem véletlen, hogy a kilencvenes évek elején a médiaháborúban égő posztkádári médiaelit egyik leggyűlöltebb céltáblájává vált a forradalmárok igazságát alátámasztani hivatott Pincebörtön című dokumentumfilm-sorozat, amit gúnnyal és elhallgatással igyekeztek semlegesíteni.
