Lebontanák a győri színházat, a szocialista építészet műremekét 2020.11.23
Tökéletesen kiverte a balliberális biztosítékot, amikor Győr polgármestere bejelentette, felújítás helyett inkább lebontanák a Győri Nemzeti Színház épületét és egy újat építenének helyette, ráadásul nem is csak egy színházat, hanem egy egész kulturális negyedet. Bár a lebontás mellett szakmai érvek hosszú sora áll: akusztikája katasztrófális, kialakítása elavult, egy rekonstrukcióhoz is szinte teljesen vissza kellene bontani és még egy ilyen átépítéssel sem tudna annyit, mint egy korszerű, új épület. A balliberális sajtó és ellenzéki politikusok hada persze azonnal visítani kezdett és védelmébe vette a színházat. A győriek egy része sem fogadta kitörő örömmel a bontási szándékot, ami érthető, hiszen az évtizedek során szinte minden győri kulturális életének színtere lett, a nosztalgia pedig erős érzelmi kötelék. De a bontás mellett szóló érvek vitathatatlanok, amivel ma már a városban élők nagy része is egyetért. Nem úgy az ellenzék és az ellenzéki sajtó. Azoknak az ellenállása is érthető, akik úgy álltak színház-védőnek, hogy talán sosem jártak a Győri Nemzeti Színházban mellesleg szintén érthető, az ok a napnál világosabb. A Győri Nemzeti Színház a Kádár-kor egyik legjelentősebb beruházása volt. A hazai szocialista építészet “műremeke”, amit odaállítottak a barokk belváros szívébe, még csak nem is egyedi. Hogy miért nem és minek a másolata, erről is beszélt a PestiSrácoknak és a PestiTV-nek adott interjúban Dézsi Csaba András. A beszélgetés második része.
Készítették:
Füssy Angéla szerkesztő-riporter
László Petra operatőr-vágó
Kapcsolódó videók
Szijjártó Péter a Pesti TV-nek: Orbán és Trump a két legerősebb vezető
Látogatóközpont épült a Kis-Balatonnál
DK-s ügyvéd trükközésével akasztották meg Czeglédi büntetőperét, Budai Gyula a kamarához fordult
Ajka szocialista polgármestere kiárusítaná a város balatoni gyermeküdülőjét
Karácsony, Kunhalmi, Márki-Zay és Jakab is megjelent Szerencsen – nekik tényleg a lét a tét (videó)
Kormányzati szinten az állatvédelem 2020.10.16
Az egykori elhárító szerint az SZFE-tüntetés próba volt, felmérték, mekkora a támogatói bázisuk 2020.10.21








