Az “SZFE-forradalom” nyomokban diákokat is tartalmaz 2020.10.19.

Az "SZFE-forradalom" nyomokban diákokat is tartalmaz

Az "SZFE-forradalom" nyomokban diákokat is tartalmaz

Csupán néhány százan próbálkoztak meg demonstrálni az SZFE épületénél, hogy nem adhatják fel elkeseredett küzdelmüket a diákok az egyetemi autonómiáért, függetlenségért, demokráciáért. Láthatóan már nem túl sok színésznövendék volt forradalmi hangulatban, de így is akadtak néhány tucatnyian, akik bent maradtak az általuk blokád alá vont épületben. Az útfelújítási munkák szalagjaihoz láthatóan különös vonzalmat érző fiatalság mellett leginkább a nyugdíjas korosztály néhány tagja gondolta fontosnak, hogy a tanszabadságért küzdjenek, bár akadt olyan is, aki azt hitte, hogy a diákokat ki kell szabadítani az épületből, majd döbbenten vette tudomásul, hogy oda ők maguk zárkóztak be – így nincs szükség arra, hogy kiszabadítsák őket onnét. Az egyébként igaz, hogy a “FreeSZFE” jelszó megtévesztő lehet egy laikus számára, hiszen érthetetlen, miért kell azokat felszabadítani, akik elfoglaltak egy épületet és nem hajlandóak kijönni onnét. Hiába rendelte el ugyanis a Színház- és Filmművészeti egyetem új kancellárja, Szarka Gábor, hogy péntek este hat óráig ürítsék ki az SzFE épületeit, erre végül nem került sor. A Titkos Egyetem közösség (már az elnevezés is beszédes) más csoportokkal (?) egyeztetve arra jutott, hogy ott a helyük az egyetemfoglalók mellett, ezért arra kértek mindenkit, hogy menjenek velük a Vas utcai épülete elé. Az eddigi tüntetésekről jól ismert arcok, CEU-s aktivisták, DK-s mozgalmi emberek mellett újabb forradalmárokkal is találkoztunk, akik közül többen provokálták a média munkatársait. A már unalomig ismert „Szabad ország, szabad egyetem!” rigmus – a 2012–2013-as diáktüntetéseken hangzott fel először, azóta is kedvelt mantra – egyre erőtlenebbül csendült fel, a tüntetést végül néhány provokátornak köszönhetően azért sikerült mégiscsak emlékezetessé tenni számunkra. A videóból az is kiderül, hogy az egyetemi forradalmi gárdistáknak fogalmuk sincs arról, hogy törvénysértő-e az, amit csinálnak, de jól láthatóan fel sem fogják, hogy egyáltalán miért is vannak ott.
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture
PestiTV

FREE
VIEW