Nem kérdés, hogy Bajnaival a kétezres évek maffiavilága csókolt minket homlokon újra – Plebejus Polbeat 2021.11.27.

PPLEP1005635H.mp4

PPLEP1005635H.mp4

A kétezres évek MSZP-s, SZDSZ-es gengsztervilágát idézte fel Huth Gergely a Plebejus Polbeat legutóbbi adásában, melynek vendége a korszak két oknyomozó-veteránja, Sinkovics Ferenc, a Demokrata, korábban pedig a Magyar Hírlap főmunkatársa és Csibra Tibor, a PestiSrácok.hu lapszerkesztője, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap egykori bűnügyi-belpolitikai tudósítója, illetve Stefka István lapigazgató kollégánk, akkoriban a Magyar Hírlap főszerkesztője volt. Huth Gergely korabeli leleplező cikkeket és publicisztikákat hozott annak alátámasztására, hogy nincs új a nap alatt: amit a titokzatos Anonymus elénk tárt, az ugyanaz a módszer és gátlástalanság, amit a kétezres évek baloldali botrányai is visszatükröznek.

Mint ismert, Bajnai Gordon volt miniszterelnök és uniós pénzekért felelős miniszter, a baloldal nagyhatalmú háttérembere és nagyvállalkozója maga ismerte el az egyik hangfelvételen, hogy a budapesti Városházán maffiamódszerek uralkodnak. Cápákról beszélt, akik a Városháza eladásából is kérik a részüket, de Bajnai levezette, hogy itt az ő érdekeik nem sérülhetnek, mert Tüttő Kata és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettesek, illetve hű fegyverhordozója (a Soros-birodalom régi ügyvédje, a Bajnai-kormány államtitkára), Tordai Csaba teszi a dolgát. Mint emlékezetes, egy másik leleplezett beszélgetésben a visszaosztások rendszeréről esik szó.

Az adásban ezért olyan eseteket idéztek fel a kétezres évekből, főleg Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzásának időszakából, amelyek kísértetiesen emlékeztetnek a most a budapesti önkormányzatnál újra berendezkedő gengsztervilágra. Huth Gergely egy kitérővel felhozta Sinkovics Ferenc egy 2009-es, a Magyar Hírlapba írt vezércikkét is, amiben a szerző arról ír, hogy nyomozás indult a legnagyobb állami vállalatok mélyen áron alul történt eladása miatt, egy összesen 15 milliárd forintos ügycsoportban. – A Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda csapdába csalta magát, mert a társadalom ezek után joggal várja el, hogy a teljes privatizációs folyamatos átvizsgálják, s kérdés, lesz-e bátorságuk ujjat húzni az MSZP elitjével és a globalizációs tőkével egyszerre? – érvelt és tette fel a kérdést Sinkovics, azzal bátorítva a nyomozókat, hogy az ország ezért nagyon tisztelni fogja őket. Utólag megállapíthatjuk, nagyon naivak voltunk, hiszen esze ágában sem volt a “bűnüldözőknek” végigvinni a folyamatot. (Huth Gergely akkoriban a Magyar Nemzet belpolitikai rovatvezetője, majd Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese volt.)

“Köszönjük, hogy a reklám megnézésével támogatod a PestiTV létezését!”
Keresés

Enter / ESC visszatérés

By signing in, you agree to our terms and conditions and our privacy policy.

New membership are not allowed.

All Right Reserved 2020 PestiTV/PestiSrácok.hu

Hide picture